Közel 3000 munkavállalóval a piac harmadik legnagyobb HR szolgáltatójává vált a társaság.
Míg tavaly februárban 1665 munkavállalót regisztrált a Work Force, addig mára közel 3000 fővel a piac harmadik legnagyobb HR szolgáltatója, számolt be eredményeiről a magyar vállalat. A közel 70%-os növekedésnek több oka is van, de az egészen biztos, hogy kettősség jellemzi a munkaerő-kölcsönzés iránti növekvő keresletet.
Egyik oldalról a gazdaság technikai recesszióban van, a Work Force HR szolgáltató saját ügyfélkörében is tapasztalt elbocsátásokat. Emellett azonban vannak ágazatok, ahol alig van jele lassulásnak, hiszen olyan terméket vagy szolgáltatást állítanak elő, amire változatlanul nagy a kereslet.
„A makrogazdaság szintjén negatív jelek sorozatát tapasztaljuk, hiszen a magas infláció és jegybanki alapkamat mellett Magyarország GDP-je csökkenni kezdett az elmúlt két negyedévben, míg a munkanélküliségi ráta növekedésnek indult. Ezeknek vállalati hatásait saját ügyfélkörünkben is tapasztaljuk, látunk elbocsátásokat, valamint olyan cégeket, akik behúzták a kéziféket és kivárnak a létszámuk bővítése helyett. A partnereink többsége ugyanakkor továbbra is a munkaerőállomány megtartására és bővítésére koncentrál” – mondta Czellecz Zoltán, a Work Force cégvezetője.
A növekvő kölcsönzötti létszámnak több oka is van. Egyes ágazatok olyan terméket vagy szolgáltatást állítanak elő, amire változatlanul van kereslet és piaci igény (pl. e-mobilitás, élelmiszeripar). Ezeket nem is feltétlenül a magyar vásárlóerő mozgatja, hanem egyéb külföldi országok piacai. Emellett sokan azért használják a munkaerő-kölcsönzést, mert bizonytalanok a létszámterveket illetően. Ilyenkor nagy hozzáadott értéket jelent az a fajta rugalmasság, amivel egy HR szolgáltató a nyitott pozíciókat be tudja tölteni. Összességében még mindig azt lehet elmondani a magyar munkaerőpiacról, hogy nagyon alacsony a kínálat, és az ráadásul nem feltétlenül ott jelentkezik, ahol a kereslet. ,,Ha egy cégnek nincs más választása, mint elengedni 100 munkavállalót, akkor egy munkaerő-kölcsönzőnek megvan az a képessége, hogy saját ügyfélkörén belül az elbocsátott alkalmazottakat egy másik vállalathoz kölcsönözze ki, akár szállással egybekötve, ezzel segítve mindkét fél helyzetét. Egy fix munkaerő-állománnyal rendelkező munkáltató általában nem tud ennyire rugalmas lenni” – nyilatkozta Czellecz Zoltán.
A harmadik országbeli toborzás felfutásának is nagy szerepe volt a Work Force létszámának növekedésében. A minősített munkaerő-kölcsönzői státusz elnyerésével egy egyszerűsített és gyorsított eljárás keretein belül tudnak harmadik országbeli munkaerőt kölcsönözni, így 2022 második felében nagyot nőtt a hazánkban munkát vállaló külföldiek száma. A teljes kölcsönzötti létszámnak többsége azonban még mindig hazai munkavállaló: a teljes állomány 61 százaléka magyar, 39 százaléka pedig külföldi állampolgár.
A Work Force-ról
A 100 százalékban magyar tulajdonú Work Force Kft. 2003 óta foglalkozik munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel. Tapasztalatainak, naprakész piaci ismeretüknek, és szaktudásunknak köszönhetően olyan komplex megoldásokat biztosít, melyekkel partnereik egyre növekvő munkaerőigényeit maximálisan lefedi. Megbízói között termelő- és gyártó cégek, valamint a szolgáltató szektorban működő vállalatok egyaránt megtalálhatóak. Országszerte 9 irodával rendelkezik, 300 ügyfél számára biztosítja folyamatosan a megfelelő munkaerő rendelkezésre állását.