A Work Force Kft. 20 éves logója.

Fizetésemelést kérnének a fiatalok, ha lejár az SZJA mentesség

Hét fiatal egy laptopot nézve mosolyog.

Budapest, 2022. augusztus 30. – 25. életévük betöltése után is ragaszkodna az SZJA mentességgel járó magasabb nettó fizetéshez a fiatalok fele, ennek érdekében a 25. születésnapjuk után fizetésemelést kérnek majd munkaadóiktól – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből. A felmérés szerint a megemelkedett bér pozitívan befolyásolta a fiatalok munkáltatóikról alkotott képét, nőtt a lojalitásuk és a szakmai hozzáállásuk is javult.

Idén januártól a 25 év alattiaknak nem kell személyi jövedelemadót (SZJA) fizetniük a tavaly júliusi bruttó átlagkereset mértékéig. A változásról a fiatalok többségét tájékoztatta a munkáltatója, a Work Force által készíttetett Pályakezdő Index kutatásában 62,2 százalékuk jelezte ezt. A legtöbb fiatallal – több mint 45 százalékukkal – személyes megbeszélés során tudatta munkáltatója ezt a kedvező változást, 40 százalékuk pedig írásban kapott ismertetőt erről. A többségük természetesnek vette, hogy a munkaadója tud a módosításról, mégis közel 47 százalék külön is jelezte az SZJA mentesség bevezetését a munkáltató felé.

A Work Force HR szolgáltató megbízásából készült Pályakezdő Index kutatás arra a kérdésre is kereste a választ, hogy az adókedvezmény bejelentését követően történt-e változás a válaszadók bruttó munkabérében. A válaszadók alig több mint fele, 50,4 százaléka arról számolt be, hogy a fiatalok SZJA mentességének életbe lépését követően nőtt a fizetése; a megkérdezettek 47,8 százaléka viszont azt válaszolta, hogy a kedvezmény bejelentése után nem változott bruttó munkabére. Elenyésző (1,8%) azok aránya, akik a kérdésre úgy válaszoltak, hogy a bejelentést követően bruttó fizetésük csökkent.

„Jól mutatja a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetet, hogy a válaszadók több mint felének (50,4%-ának) munkaadója az SZJA mentesség bevezetése mellett még a fizetés bruttó összegét is megemelte. Természetesen ez a növekedés munkahelyváltással is teljesülhetett, mindenesetre ezek a válaszok határozottan alátámasztják azt a bérversenyt, amit a mindennapokban mi is megtapasztalunk” – mondta Czellecz Zoltán, a Work Force cégvezetője.

A kutatás során arra is rákérdeztek, hogyan hatott az emelkedő fizetés a munkahelyi viselkedésre, a munkához és a vállalathoz való hozzáállásra. A válaszok alapján a növekvő bér egyértelműen pozitívan befolyásolta a munkaadók megítélését, a fiatalok lojalitása nőtt a legnagyobb mértékben, de hasonló fejlődés volt tapasztalható a szakmai hozzáállás területén is. Ezektől kicsit elmaradva ugyan, de szintén javult az elvégzett munka minősége is.

A megkérdezettek közel fele ragaszkodna a megemelkedett fizetéshez, a kutatás során a fiatalok 46,9 százaléka jelezte azt, hogy ha betölti a 25. életévét, akkor fizetésemelést kér munkaadójától, hogy ne csökkenjen a nettó keresete. További 32,2 százalék még nem tudott válaszolni erre a kérdésre, de valószínűleg köztük is szép számmal akadnak majd olyanok, akik emelést kérnek. Mindössze a válaszadók alig több mint ötöde jelentette ki, hogy nem kér majd nagyobb fizetést, ha betölti a 25-öt.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a munkaadóknak érdemes komolyan venniük a fiatalok béremelésre vonatkozó igényét. A válaszadók túlnyomó többsége, 83,4 százaléka ugyanis fontolóra venné a munkahelyváltást, ha nagyobb fizetést helyeznének kilátásba és csak valamivel 10 százalék alatt van azok aránya, akik még ilyen esetben is kitartanának aktuális munkaadójuk mellett.

A magasabb fizetés egyértelműen komoly vonzerőt jelent a fiatalok számára, így nem meglepő, hogy az SZJA mentesség elvesztése után is ragaszkodnának a már megszokott, nagyobb nettó fizetéshez. A cégeknek érdemes tehát felkészülniük arra, hogyan kezeljék majd azokat a helyzeteket, amikor a 25-öt betöltő fiatalok béremelést kérnek. Az egyszerű elutasítás ugyanis könnyen azt eredményezheti, hogy máshol helyezkednek el a vállalatot már megismerő, fejlődésre képes, a társaság jövőjét jelentő fiatalok” – hangsúlyozta Czellecz Zoltán.

A Pályakezdő Index kutatásról

A Pályakezdő Index kutatás során online, kvantitatív felmérés keretében 500 fő 18-25 éves fiatalt kérdeztek meg 2022. április 27 és 2022. május 20. között.

A Work Force-ról

A 100 százalékban magyar tulajdonú Work Force Kft. 2003 óta foglalkozik munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel. Tapasztalatainak, naprakész piaci ismeretüknek, és szaktudásunknak köszönhetően olyan komplex megoldásokat biztosít, melyekkel partnereik egyre növekvő munkaerőigényeit maximálisan lefedi. Megbízói között termelő- és gyártó cégek, valamint a szolgáltató szektorban működő vállalatok egyaránt megtalálhatóak. Országszerte 8 irodával rendelkezik, 300 ügyfél számára biztosítja folyamatosan a megfelelő munkaerő rendelkezésre állását.