A Work Force Kft. 20 éves logója.

Kiss Péter beszámolója a poznani Paracanoe Világkupáról

Kiss Péter beszámolója a poznani Paracanoe Világkupáról

Az esemény május 26-29 között került megrendezésre. A magyar válogatottal 24-én reggel indultunk el, és este 10 magasságában foglaltuk el a szálláshelyünket. Lepakolás után az étterem felé vettük az irányt, hogy a hosszú út után megérdemelten elfogyaszthassuk a vacsoránkat. Ezután egy gyors tájékoztatót tartott Hajdu Botond szövetségi kapitány, így egy átfogóbb képet kaphattunk arról, mire kell számítanunk a verseny során, hogyan zajlik a pályán való étkezés, a végén pedig szó esett a kategorizációról, amin én és a csapattársam fogunk részt venni másnap délelőtt. Ezek után mindenki nyugovóra tért, az elalvással senkinek nem volt problémája ezután a hosszú és tartalmas nap után.

Másnap újult erővel, felvértezve vettettük bele magunkat a munkába. Először is reggelizni mentünk a csapattal, kellet az energia a nap hátralévő részéhez. Én egy extra szendvicset ettem, amiben volt tojás, csemegeuborka, sonka és sajt. Reggeli után átöltöztem, és lementem a pályára és elütöttem az időt addig, amíg nem érkezett el a kategorizáció ideje. Ennek az a lényege, hogy minden versenyzőt a sérültsége szerint besorolnak egy adott kategóriába, amiben majd versenyezni fog. Erre a vizsgálatra Hajdu Botond szövetségi kapitány kísért el, aki ha kellett, a vizsgálatok során segített nekem. Ezen a vizsgálaton megnézik a láb, a has, és a hát izomerejét, illetve megnézik azt, hogy az adott versenyző bármi egyéb külső tényező nélkül hogyan tud megülni egy helyben. Ez szárazföldön történik. Közvetlenül ez után megnézik azt, hogy a hajóban milyen ülést használok, mennyire támasztja a derekam, továbbá azt is, hogy rajtolok el, hogyan evezek, és ebből több szögből videóanyag is készül. Egész nap vártunk az eredményre, együtt izgultunk az edzőmmel és a szövetséggel.

Ez későn jött meg, de megérte várni, mert a kategóriámban maradhattam. Az időjárási körülmények nagyon megnehezítették a dolgunkat, rengeteg versenyszámot kellett elhalasztani, illetve rengetegen beborultak az épeknél is, nem csak a para versenyzőknél. Igyekztünk annyit edzeni, amennyit lehetett, de az időjárás miatt ez is nehéz volt. A csapattársaim nagy része az én versenynapom előtt már harcba szállt, ezeket futamokat én is végig szurkoltam a pálya széléről. Ezen estén megbeszéltük az eredményeket, megtörténtek a gratulációk és itt derült fény a következő nap változásaira is, miszerint délelőtt 10 helyett este 7-kor lesz a döntő.

Kiss Péter paralimpikon a müncheni európa bajnokságon, éremosztás közben. Első helyezést ért el.

Elérkezett hát a versenyem napja, amit már nagyon vártam, igaz az időjárás most sem volt kegyes: 6 fok volt, annak ellenére, hogy május vége volt. Meleg ruhát nem is igazán vittem, nagy bánatomra. Végre felvehettem a válogatott versenyruhámat. Elkezdődött a bemelegítés a szárazföldön, ahol zene segítségével hangolódtam rá a versenyre. Ezt követően vízre szálltam, ahol meginkább lehetett érezni a hideget és az erős szelet. Emiatt sokkal visszafogottabb bemelegítést végeztem a vízen, de ezt a szárazföldön korrigáltam. Feleveztem 500 méterig, megfordultam a saját pályámon, haladtam lefelé szép lassan, ahol már magam körül láttam az ellenfeleimet. Közvetlen mellettem az ötös pályán ment a francia versenytársam, akiről tudtam, hogy figyelnem kell rá. Mindenki a rajtvonalnál volt, próbáltunk beállni a rajtgépbe, ami a szél miatt nem volt egy egyszerű feladat. Már mindenki a rajt szóra várt, hogy végre elindulhasson. Elrajtoltunk, amiből a francia jött ki elsőként.

Azt láttam, hogy másodikként Suba Róbert, és nekem olyan negyedik helyen sikerült, ami 200 méteren nagyon fontos, mert itt nagyon sok minden el tud dőlni. Féltávnál sikerült a második helyre küzdenem magam, de nagyon éreztem, hogy elsavasodtak az izmaim, és nem fogom tudni tartani ezt a tempót. Az utolsó 20 méteren annyira belassultam, hogy egy versenyzőnek sikerült megelőznie. A cél után egyből a kivetítőre néztem, ahol láttam, hogy csak a harmadik helyet sikerült elcsípnem. Ezután kihívtak a hajómérlegelésre, ahol már várt az edzőm és a szövetségi kapitány. Gratuláltak, de látták rajtam és én is rajtuk azt, hogy ez nem az az eredmény, amit szerettünk volna. A verseny után hazafelé a buszban sokat gondolkodtam és mérgelődtem magamban, de az út végére rájöttem, hogy egy ilyen komoly, mandulagyulladással járó betegség után, amivel a verseny előtti pár napban küzdöttem ez igencsak egy szép eredmény.