Bekerültünk a legsikeresebb hazai vállalatok közé! – A Work Force sikertörténete

Csákvári Róbert, A Work Force Kft. Alapítója és tulajdonosa.

2016-ban indult útjára BÉT50 néven a Budapesti Értéktőzsde kiadványsorozata, amely olyan sikeres, Magyarországon működő és magyar tulajdonú vagy kötődésű vállalatokat mutat be, amelyek hosszú távon fenntartható piaci pozícióra tettek szert, saját területükön már bizonyítottak.
Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen nagyszerű cégek között szerepelhetünk! Nem volt egyszerű a mögöttünk álló közel 20 év, de sok-sok kitartással, szorgalommal és alázattal még a nehéz időszakokban is képesek voltunk a fejlődésre és bővülésre. Olvassátok szeretettel a BÉT50-ben megjelent történetünket!

A válság ellenére tudott rekordbevételt elérni a magyar munkaerő-kölcsönző cég.

A Work Force HR szolgáltató budapesti cégként kezdte, de a nemzetközi versenytársak mintájára hamar kiépítette országos hálózatát, ma pedig már minősített munkaerő-kölcsönző cégként hoznak munkaerőt például a Fülöp-szigetekről is.

A munkaerő-kölcsönzést 20 éve foglalták törvénybe, de ez a megoldás akkoriban még nem volt közismert a vállalatok előtt. Alapvetően a termelő, gyártó iparágaknál volt jellemző, de szinte kizárólag nemzetközi cégeknél, ahol előírták a saját és a kölcsönzött munkaerő arányát. Ezért kezdetben a közvetítést is multinacionális hátterű cégek végezték, de több magyar vállalkozó is felismerte az üzleti lehetőséget, ezek egyike volt Csákvári Róbert, aki ekkor alapította a Work Force Kft.-t.

„Akkoriban más volt a munkaerőpiaci helyzet, egyszerűbb volt toborozni, de a munkavállalói oldalon nehezebb volt meggyőzni az embereket a kölcsönzés előnyeiről. Nem ismerték ennek a menetét, éppen ezért nehéz volt elnyerni a bizalmukat” – mondta a cég ügyvezető-tulajdonosa. Az sem tette könnyebbé a helyzetet, hogy Csákvári szerint sok cég kezdetben nem a legális utat választotta, talán mostanra jutott el oda a piac, hogy a munkaerő-kölcsönzés már, mint magas hozzáadott értékkel bíró, atipikus foglalkoztatási forma él a szereplők tudatában.

A munkaerő-kölcsönzés elsősorban a fizikai munkakörökben jellemző, egyik legnagyobb előnye, hogy a szezonális hatások kezelésére jó eszköze a nagy gyártóknak: az autóipar, elektronikai ipar, összeszerelő üzemek esetében előfordul, hogy 3-4 hónapra kell felvenniük akár 400-500 munkavállalót. Ha egy vállalatnál még nem volt olyan létszámú HR-osztály, hogy ezt belülről meg tudták volna oldani, akkor jöhettek szóba a HR szolgáltatók. Kezdetben nem sok magyar tulajdonú cég foglalkozott munkaerő-kölcsönzéssel, a Work Force úttörőnek bizonyult ezen a területen, ráadásul a multikkal szemben rugalmasabban tudta kezelni az ügyféligényeket, gyorsan tudtak döntéseket hozni, és új piaci igényekre reagálni.

Ez utóbbi a 2008-as válság után döntőnek bizonyult, mert – bár első reakcióként mindenhonnan a kölcsönzött munkaerőt küldték el, a tendencia fél éven belül megfordult – mindenki kölcsönözni akart: „Először megijedtek a vállalatok, de utána realizálták, hogy ez az állomány rugalmasan kezelhető; ha bármilyen probléma felmerül, jobban mozgatható. Ennek a szemléletnek köszönhetően később már inkább a kölcsönzött létszámot növelték, mint a saját állományokat. Pontosan ez történt a Covid idején is” – mondta Csákvári.

A cég ugyan budapesti központtal indult, de folyamatosan bővítették az irodahálózatot, mert felismerték, hogy a vidéki cégek azokat a közvetítőket preferálják, amelyek helyben vannak. Ezért a multik stratégiáját követve ők is elkezdtek országos hálózatot építeni és emellett egyéb HR szolgáltatásokat is nyújtani, mint a szellemi munkaerő közvetítése, fejvadászat, vagy a diákmunka közvetítése. Ez utóbbira egy külön diákszövetkezetet, a Job Force-t is létrehozták 2013-ban.

A Work Force indulása óta már közel 100.000 embernek talált állást, ha ők egymás mellé állnának a sor Budapesttől Siófokig érne.

Közben folyamatosan figyelték a hazai munkaerő-piaci igényeket és ezeknek megfelelően az alapszolgáltatás mellett egyre több extra megoldással is piacra léptek. Amikor például Nyugat-Magyarországon már nem volt elég elérhető munkavállaló és Kelet-Magyarországról kellett mobilizálni őket, buszt, szállást, üzemorvosi vizsgálatot, és a munkaruházat beszerzését is biztosították. A következő szakmai mérföldkő a minőségi kiválasztás igényének megjelenése volt a cégek részéről: amikor az ügyfelek már nemcsak bizonyos számú munkavállalót kértek a Work Force-tól, hanem bizonyos számú, előszűrt, interjúk és tesztek alapján kiválogatott jelölteket, hogy a fluktuációt csökkentsék.

 

Az elmúlt öt évben a munkaerőpiac jelentősen átalakult, sok munkavállaló kivándorolt külföldre, a nagyobb kölcsönző cégek pedig elkezdtek külföldről – Ukrajnából, Szerbiából – toborozni. „Először ukrán cégek kezdtek megjelenni Magyarországon, akik saját államporgáraikat kölcsönözték, de az ügyfeleknek ez probléma volt, mert ezek a cégek sokszor nem a legmegfelelőbb munkaerőt hozták, és a jogszabályoknak sem feleltek meg” – mondta az ügyvezető-tulajdonos. Ezt ismerték fel a Work Force-nál, és az elsők között kezdtek el Ukrajna felé terjeszkedni, illetve nagy létszámban munkaerőt behozni onnan.

Ez rengeteg feladattal járt: ki kellett építeni a megfelelő folyamatokat, az ügyintézést, betartani a jogszabályokat, amely komoly adminisztratív hátteret igényelt. Nem beszélve az olyan szolgáltatásokról, amelyek a céget megkülönböztetik a piacon: a jó minőségű szállás mellett például bevásárolnak a dolgozóknak, és 24 órás orvosi ügyeletet is biztosítanak. Az elmúlt egy évben azonban ez a piac is beszűkült, az ukrán munkavállalók elkezdtek válogatni az országok és a munkahelyek között, nagyobb bérigénnyel Nyugat-Európába mentek. Majd kitört a háború, ami miatt gyakorlatilag leállt a munkaerő-mozgás. 2021-ben egy törvénymódosítással a kormány a szerb és az ukrán munkavállalók mellett jelentősen megkönnyítette további 9 ország állampolgárainak magyarországi munkavállalását. A könnyített munkaerő-kölcsönzés által lehetővé vált a vietnámi, mongol, fülöp-szigeteki, monte­negrói, fehéroroszországi, indonéz, kazah, észak-macedón, bosznia-hercegovinai és kirgizisztáni munkavállalók hazai foglalkoztatása is. „Kormányszinten is elfogadták, hogy a következő 3 évben külföldi munkaerőt kell behozni ahhoz, hogy a magyar gazdaság működni tudjon” – tette hozzá Csákvári. Ehhez minősített munkaerő-kölcsönző státuszra van szükség, amelyet jelenleg még csak kevés cég tudhat magáénak, köztük a Work Force, amely már százas nagyságrendben kölcsönöz külföldi munkavállalókat, főképp a Fülöp-szigetekről.

Ez egy nagyon finanszírozásigényes szolgáltatás, hiszen az ügyfelek jellemzően multik, akiknél különböző fizetési határidők vannak, akár 90 napos is, miközben a több ezres kölcsönzötti létszám bérét minden hónap adott napjáig ki kell fizetni. Ezt a Work Force részben saját forrásból, részben folyószámlahitelezésből fedezi, ez nem okoz a cégnek különösebb problémát, mivel tavaly 10 milliárdos rekord árbevételt ért el, az idei évre pedig még ennél is impozánsabb, 40 százalékos növekedést prognosztizáltak.