A Work Force Kft. 20 éves logója.

25 milliárd forintos árbevétellel zárja az évet a Work Force

Idén várhatóan 50 százalékkal fogjuk növelni a Work Force Kft. árbevételét a múlt évihez képest. A cégünk több mint 20 éve foglalkozik HR szolgáltatásokkal, toborzással és munkaerő-kölcsönzéssel nem csak a hazai, de a nemzetközi piacon egyaránt. 2023-ban Nyíregyházán nyitottuk meg 9. irodánkat, idén pedig a tervek szerint Szegeden és Pécsett is létrehozunk egy-egy kirendeltséget. A jövőre vonatkozó terveinkben szerepel többek között a mesterséges intelligencia kínálta lehetőségek kiaknázása és a fehérgalléros dolgozók, valamint a diák foglalkoztatás erősítése.

Jelentős fejlődésen ment át 2023-ban a Work Force, ami az üzleti eredményekben és a létszám növekedésben egyaránt megmutatkozott. 25 milliárd forint körüli árbevétellel zártuk az évet, ami 2022-höz képest mintegy 50 százalékos emelkedést jelent.

Fejlődésünkben fontos szerepet játszott a tavalyi év sikeres értékesítési stratégiája, amelynek köszönhetően – a stagnáló gazdasági helyzet ellenére is – több új ügyféllel kezdtük meg az együttműködést, illetve kedvezően alakult megrendelésállományunk is. A kékgalléros munkaerő-kölcsönzés mellett egyre nagyobb figyelmet fordítunk a szellemi munkavállalók kölcsönzésére, ami szintén pozitívan hatott a cég forgalmára.

Az ügyfélszám, a szolgáltatási portfólió és a kölcsönzötti létszám bővülését tudatos szervezetfejlesztéssel és a belsős állomány bővítésével támogattuk meg, a magasabb szintű ügyfélkiszolgálás és szolgáltatásminőség biztosítása érdekében.  Ennek eredményeként az év végére országszerte közel 150 belsős munkatárssal dolgoztunk, ami 30 százalékos bővülést jelentett az egy évvel korábbival összevetve. A munkaerő-kölcsönző szolgáltatás keretében pedig mintegy 3000 főt helyeztünk el ügyfeleinknél 2023-ban, egyaránt bővítve magyar és harmadik országbeli munkavállalókból álló kontingenseket.

A nyíregyházi kirendeltség megnyitásával tovább erősödött a regionális jelenlétünk egy olyan kiemelt térségben, mint Kelet-Magyarország. A Work Force jelenleg országszerte 9 irodát működtet, a tervek szerint pedig idén tovább bővül a hálózat, a meglévő lokációk folyamatos modernizálása és megújítása mellett. A tervek között szerepel a szegedi és pécsi irodanyitás is, illetve az eddigi stratégiához illeszkedően, az ügyfél igényeknek megfelelően más városokban, vagy akár on-site jelenléttel is képviselhetjük magunkat ügyfeleink oldalán. 

A társaságunknál kiemelt figyelmet fordítunk a digitalizációra, ennek jegyében több, a korszerű technológiák alkalmazását célzó fejlesztés is megvalósult a tavalyi évben. Teljeskörűvé vált a digitális aláírás, a kölcsönzött és a Job Force Iskolaszövetkezeten keresztül kiközvetített diák munkavállalók pedig már távolról, egy digitális platformon keresztül is intézhetik az adminisztratív ügyeket. Elindult a cégnél egy átfogó folyamatfejlesztési projekt is, újragondoljuk és átstrukturáljuk a jelenlegi folyamatainkat, melynek eredményeként várhatóan számottevő mértékben nő majd a hatékonyság a belső működésben, valamint az ügyfelek és a kölcsönzött munkaerő kiszolgálása során. 

„A folyamatos fejlesztések, a csapatunkba történő befektetés és a megfelelő stratégia egyaránt kellettek a 2023-as, kimagasló eredményekhez, ahogyan az is, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni a gazdasági környezethez. Természetesen arra törekszünk, hogy ha megoldható, akkor hazai munkavállalókat toborozzunk ügyfeleinknek, azonban úgy látom, hogy nagyon kevés tartalék maradt már a magyar munkaerő-piacban. Mi az elsők között szereztük meg a minősített munkaerő-kölcsönző státuszt 2022 elején és már akkor elkezdtünk harmadik országból is behozni munkavállalókat. Mintegy 100 külföldi munkavállalóval indultunk a 2022-es év elején, jelenleg pedig már körülbelül ezren vannak, főleg a Fülöp-szigetekről és Indonéziából, de többszáz ukrán állampolgárt is elhelyeztünk már partnereinknél. A helyzetet felmérve úgy látjuk, hogy a következő 3 évben a hazai piaci igényeket nem lehet külföldi munkaerő nélkül kiszolgálni”
- mondta el Csákvári Róbert
Ügyvezető igazgató és alapító tulajdonos

A cég idei tervei között szerepel, hogy a betanított munkások mellett a – szellemi és fizikai -hiányszakmák betöltésére is egyre több külföldi munkavállalót hozzunk be, melyre a multinacionális partnercégek mellett a magyar vállalatok is egyre nagyobb igényt támasztanak. Az elképzelések szerint outsourcing szolgáltatásokkal is támogatnánk ügyfeleinket, fizikai és szellemi tevékenységekben egyaránt. Az elmúlt két évtized hagyományait követve, a Work Force tovább erősíti a CSR tevékenységét is, többek között sportolókat, alapítványokat, illetve számos karitatív tevékenységet támogat a vállalat.

„Idén tovább erősítjük a csapatunkat és új menedzsment pozíciókat is létrehozunk. A célunk, hogy HR-szakértőként kiemelkedjünk versenytársaink közül. Úgy gondolom, hogy ehhez kulcsfontosságú az új technológiák alkalmazása is. A digitalizáció kínálta lehetőségek kiaknázása mellett már most komoly erőforrásokat fordítunk arra, hogy kidolgozzuk, hogyan tudjuk hasznosítani a mesterséges intelligenciát (MI) a hatékonyabb működés és ügyfélkiszolgálás érdekében. Célunk, hogy mi legyünk itthon az első HR-szolgáltató, amely valóban releváns, az ügyfelek számára értékes szolgáltatásokat kínál az MI-támogatásával”
- tette hozzá Csákvári Róbert